Harag és düh, avagy a vélemény és a kritika

„A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senkit se érdekel!”

Valószínűleg mindenki ismeri ezt az arrogáns és flegma közhelyet, ahol az ember véleményét és kritikáját totálisan ledegradálják, így megvédve önmagunkat.

Ennél a védelmi mechanizmusnál az egó az, ami mindig előtérbe lép. Voltaképpen ez érthető, hiszen bármit, amit létrehozunk, és ezt a közösség, gazdaság, szórakozás vagy éppen művészet piedesztáljára rakunk az mi belőlünk is származik. Lehet csak nyomokban, de a lélekből vagy az elméből egy darab, amit, ha nyersen, negatívan kritizálnak, véleményeznek az kegyetlenül fáj, megsebezve a határozottságunkat, a magabiztosságunkat, valamint a büszkeségünket. Kétségek kezdik szorongatni az eddig számunkra tökéletesnek elkönyvelt teremtésünket.

De ismerjük be, hogy ez a mondás hülyeség, mert, ha valóban nem érdekelne minket a másik véleménye, akkor miért gyűr le minket a vérző büszkeségünk?!

Viszont most térjünk át kifejezetten az irodalmi körökre, elhagyva az általánosításokat.

Mivel én is írok és olvasok, noha egyelőre rendszertelenül, kifogásokkal halogatva, azért csendes megfigyelőként a csoportokban szoktam mazsolázgatni a témák, a könyvek, netán a vélemények és a kritikák között. Olykor meglepődöm miért van még középpontban ez a negatív kritika/vélemény kibeszélés, de akad olyan is, amikor az író tele írja a csoportot nagy sértettségében.

Ezt a jelenséget igazából három részre lehetne bontani. Az első az, amit az író él át ilyenkor és a reakciói, a második pedig az, hogy milyen hatást gyakorol a könyvére, a közösségére ezek a kiakadások, a harmadik, hogy mi maga a kritika, a vélemény és ennek következményei.

 

I. Az íróban ehhez hasonló általánosítás mehet végbe, amivel indítottam is ezt a bejegyzést. Nincs azzal gond, hogyha ezeket megéli a szerző, mert ezeket is meg kell élni, viszont ami hangsúlyos azok a reakciók. Semmiféle szempontból nem ajánlott dühösen, gyűlölködve írni egy bloggerről vagy olvasóról, mert nem tetszett neki az adott könyv. Ilyenkor gondolni kell arra is, hogy amit az internetre felraknak, írnak az ott is marad, és bizony ez terjedni fog.

Az sem tanácsos, hogy az olvasókból eszetlen, őrült fanatistákat csináljon, szinte már szektásodva, minden negatív hangot amennyire tud elnyomjon.

Két okot is tudok mondani, hogy ez miért nem jó!

1. Képtelen lesz a további fejlődésre, lehet szó önismeretről vagy az írásról.
2. Irreálisan pozitív illúziókat kreál a könyve és a személy köré, így megtévesztve az olvasókat.

Ez még nem azt jelenti, hogy minden olvasónak meg kell felelni, mert valóban lesznek olyan olvasók, akiknek sehogy sem fog tetszeni egy adott mű. Nem szabad, hogy maga alá temessen minket a megfelelési kényszer!

Amit érdemes még tudatosítani, hogy mi a célunk az írással: szórakoztatni, az irodalom határait akarjuk feszegetni vagy szépirodalmi szintű témákról szeretnénk írni, ésatöbbi. Ez azért is fontos, hogy milyen fogyasztói rétegnek szánjuk az írásainkat, ezzel megint lehet valamennyire redukálni a negatív hangokat, akik esetleg csalódtak a könyv tartalmában.

Akármennyire fájó egy kritika/vélemény, de én úgy látom helyénvalónak, hogyha ilyenkor inkább elvonul az író, feldolgozza. Pár napig hadd ülepedjen, beszélje ki más írókkal személyesen, privát chatben, telefonon, ha ez előre segíti lelkiekben és haladjon tovább emelt fővel, ignorálva a negativitást vagy megfogadva belőle néhány észrevételt, hasznosítva a következő írásunknál.

 

II. A negatív hangok borzalmas kezelése miatt lehetséges, hogy potenciális olvasókat veszíthet, csökkenhet az eladások száma és beszűkülhet az olvasók köre. Ilyenkor következhet be a szektásodás. Sajnos találkoztam olyannal is, hogy egy mondhatni erős olvasóbázisból egy-két embernek nem tetszett a szerző új könyve, az író és a rajongók pedig vérszemet kapva kitiltották a csoportból őket, illetve lehordták mindennek az olvasókat. Ez ismételten negatív hullámokat generálhat, ez a fajta reklám pedig romboló tud lenni. Logikusan végig gondolva, ez érződhet a könyveladásnál, a követőknél.

A túlzott pozitivitás majmolás pedig kontraproduktív.

A moly.hu-n szándékosan követem azokat az írókat, ahol nagyobb drámák vannak, és a nagy szeretetben az olvasók olyan mérhetetlen gyűlölettel, haraggal támadnak neki egy személyeskedéstől mentes, akár enyhén negatívabb kommentnek, hogy csak néz az ember. Lehet nyers, már-már tahó a kommentelő, blogger, de ez a fajta viselkedés megint rossz fényt fog vetni az íróra.

Az írónak ne ez legyen a célja, hogy egy kultuszt építsen ki maga köré, hanem kritikus gondolkodással rendelkező bázissal vegye körbe magát, akik segíthetik a fejlődésben. Alapvetően egy író jobb, ha túlzottan nem engedi közel magához az olvasóit, mert nem a bratyi pajtásai, hanem olyan emberek, akik fogyasztják a tartalmát.

Egy összetartó olvasókörre, viszont szükség van, akár az anyagi részét vesszük alapul, akár a marketingépítést vagy a közösséget. Az első kettő mindenképp az írót érinti, az utolsó pedig a bázist, hiszen így kapcsolatok szövődhetnek, az olvasó pedig örömmel fog aktívkodni ebben a családias közegben, és nem tűnik ezáltal az író sem olyan távolinak. Mindenki nyer ezzel.

III. A kritika és a vélemény között az a különbség, hogy az egyik professzionálisabb, részletesebb, míg a másik laikusabban és kevésbé szőrszálhasogatóan van megfogalmazva. A közös bennük az, hogy mindkettő tud nagyon sértő, durva lenni, illetve ellenkező esetben építőjellegűek pozitív és negatív értelemben is.

Akárhogy nézzük a kommentekre, visszacsatolásokra szüksége van mindenkinek.

Az olvasónak elsősorban azért, hogy felismerje, megtalálja azt a könyvet, amit szívesen olvasna. Lehet valakit el fog tántorítani egy-két negatív komment, de ha belegondolunk, akkor még mindig több kárt teszünk az eladásokat illetően, ha íróként, vagy a fanatikus rajongóink reagálnak személyeskedve ezekre.

Most ismét kissé általánosítva írok erről, de ha nem lettek volna kritikus gondolkodással megáldott emberek, véleményvezérek, akkor az emberiség sehol sem tartana. Ez az, ami épít bennünket, ami segít minket a továbbgondolásban. Ez pedig röviden egy szó, amit már gyakran leírtam: fejlődés.

Ehhez a fejlődéshez, viszont az írónak is nyitottnak kell lennie, neki is kell, hogy legyen egy kritikus gondolkodása, hiszen ez szükséges a negatív és pozitív értékelések szelektálásakor.

Ha ez hiányzik, akkor két dolog történhet:

• Az egyik a fent vázolt buborék-effektus, amikor nem enged be semmi mást a pozitív, magasztos véleményeken kívül.
• A másik, az első pontban lévő megfelelési kényszer. Ha ez uralkodik el az írón, akkor szépen lassan elveszhet az írásból a szenvedély; az egyedi hang, amivel alkot. A teljesíteni akarást, persze, befolyásolhatja az irodalmi trendek is, amikor gyakorlatilag olyan témákat, zsánereket vesz elő az író, amiben pénzt lát. Ez megint a kárára mehet, mert idővel hiteltelenné válhat és az irodalom többé már nem művészet, hanem csak egy pénzgyár lesz számára.

Összességében legyünk alázatosak, szorgalmasak és fegyelmezettek, ha valóban sikeresek szeretnénk lenni, főleg, ha az írói pályát választottuk.