George Orwell - 1984

Már értem, hogy Orwell egyik legnagyobb életművének, az 1984-nek miért van méltó helye az irodalomban, miért tartják sokan a műveltség alapjának.

Fülszöveg:

1988-ban ​kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

A főszereplő, Winston Smith, akinek a munkája a jelen és a múlt meghamisítás. Már az elején bepillantást kaphatunk miként működik a párt, ami az angszoc politikai rendszert kiépítve kormányoz.

A főhős ellenérzése az első lapoktól jelen van, főleg azért, mert ő is részese a hazugságok gyártásában, amikkel Nagy Testvér és az oligarchák érdekeit elégíti ki.

„Aki uralja a múltat, uralja a jövőt is. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is.”

Ez a központi egysége a történetnek, és Orwell ezáltal mutatja be az angszoc alapjait, majd a könyv előre haladtával a mélységeit.

„A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ”

Winston egyre gyakrabban követi el a gondolatbűnt, ami azt jelenti, hogy a párt elveinek ellentétes gondolatok merülnek fel benne. Ezáltal hozza össze a sors Juliával, aki ugyanúgy a jelenlegi hatalom leváltását szeretné. A későbbiekben közelebb kerül egymáshoz Winston és Julia, így szerelmi viszony alakul ki köztük.

„– Az arcában van valami. Gondoltam, megpróbálom. Ösztönösen felismerem azokat, akik nem tartoznak hozzájuk. Ahogy megláttam, mindjárt tudtam, hogy ellenük van.”

A két karakter jellembeli kontrasztja is általában egy keretet adott a politikai értekezésre. Ezeket a dialógusokat szerettem a legjobban, mert a főszereplő ilyenkor gyakran mesélt, elmerengett a múlt jelentőségén.

Az ő párkapcsolatuk, a köztük zajló párbeszédek valamennyire lazábbá, kicsit könnyedebbé teszik a szöveget.

A könyvet alapvetően átjárja a letargia, illetve a fogalmazásmód száraz, tényszerű és explicit, ez a második felétől felerősödik, ugyanis a politika, a társadalmi- és a gazdasági berendezkedés még hangsúlyosabbá válik. Az egész olyan, mintha csak megtörtént tényeket közölne az író.

Az angszoc fontos feltételei közé sorolnám a munkás réteg látszólagos felemelését, a tudás és a nyelv szűkítését, az érzelmek, a hit kiirtását és a gazdasági szakadékok fent tartását.

„Mi tudjuk, hogy soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél.”

Három minisztérium van ebben a politikai rendszerben, és amit ki szeretnék most emelni az a Szeretetminisztériuma. Jórészt a kommunizmusra illő pontok igazak erre a fiktív ideológiára, de (!) abban másabb ez az eszmeiség, hogy a Miniszerben a politikai foglyokkal pszichológiai játszmákat játszanak, hogy végül megtörjenek, átadják magukat Nagy Testvérnek. Ez a része a könyvnek, ahol új értelmet nyer ez az ideológia.

„Soha többé nem leszel képes mindennapi érzelmekre. Minden meghal benned. Soha többé nem leszel képes szerelemre, barátságra, nem leszel képes örülni az életnek, nem leszel képes nevetni, érdeklődni valami iránt, nem leszel képes bátorságra, becsületességre. Üres leszel. Üresre facsarunk, aztán megtöltünk önmagunkkal.”

A regény az előbb említett Szeretetminisztérium részletezésétől kezdett igazán sokkoló lenni. 

Szomorú, egyúttal félelmetes, hogy ugyan fikció, mégis, ha az ember belegondol annyira nem esélytelen ennek az eszmének létrejötte és gyakorlása.