Joseph Heller - Valami történt

Joseph Heller legkultikusabb könyve a 22-es csapdája, de egy barátomnak köszönhetően én az író egy másik könyvét szeretném ajánlani, ez pedig a Valami történt.

Fülszöveg:

Valami ​történt Bob Slocummal, a negyvenes évei derekán járó, jómódú, családos, középszintű vezető hivatalnokkal. Valami valamikor történt vele, ami félresiklatta az életét. Bob Slocum a neurotikus emberek rögeszmés megszállottságával kutatja életében és emlékezetében ezt a fordulópontot. Ilyen fordulópont persze nincs, az oknyomozó és egyre ziláltabb monológ is csak tünete a mélyebb gyökerű bajnak, a személyiség széthullásának. Bob Slocum mindazonáltal szorongásaival, zaklatottságával, elembertelenedésével egyszersmind nagyon is „normális” ember. Heller regényének legfőbb mondanivalója éppen ez: az amerikai szervezeti-vállalati embernek, az amerikai életforma e kulcsfigurájának normális élete maga a neurózis. A Valami történt regénytechnikai szempontból is bravúros teljesítmény. Szorongató, kegyetlenül pontos analízise egyszerre készteti az olvasót gyötrelmes azonosulásra és ironikus kívülállásra, amit Bob Slocum maga is szinte ilyen, kétfelé hasadt tudattal vizsgálja önmagát. És ezt a tudathasadásos állapotot, híven a regény alapképletéhez, mindig a „normális” hétköznapi élet közegében, a munkahelyi és az otthoni kisvilág mindig konkrét, mindig megragadóan hiteles és jellemző helyzeteivel teremti meg Heller, egy percre sem feledkezve meg az amerikai regényírónak arról a kimondatlanul is kötelező alapelvéről, hogy az olvasó a történetre kíváncsi.

A történetet a fülszöveg lefedi, így érdemben cselekményszálról nem beszélhetünk. A regény egész vázát a főszereplő, Slocum lelki világa adja. Ebből adódóan a könyv hangulata depresszív, és minél tovább olvassa az ember annál inkább jelenik meg a frusztráció is.

A főszereplő hangja csapongó, zavaros és ismétlődő, ami miatt fárasztó a szöveg olvasás. Ez a stílus adja meg a hitelességét a könyvnek, remekül érzékeltetve ezzel a karakter neurotikus problémáit.

A regényben a hasonlatok tetszettek a legjobban, akármennyire szürreális és beteges volt egyes részeken.

„Változás helyett hegszövetet vagy tyúkszemet és bőrkeményedést növesztünk a lelkünkön, ami eltakarja, és amikor csak tudunk, megfeledkezünk róla, hogy mi van benne.”

A mű E/1-ben íródott, ezért a többszáz oldalas monológokból álló regény egyes szegmenseit, Slocum érzéseit valahol mindenki magáénak érezhet, ami egyúttal ijesztő.

„Mindenféle dolgok mocorognak, kavarognak lassan az agyamban, mint fekete angolnák, aztán kihullanak a tudatomból, le a tintasötét mélységbe.”

Én főleg a főszereplő szorongásaival voltam képes azonosulni, és azokból eredő kaotikus gondolatfolyamokkal. Egy apró, szinte jelentéktelen érzésből egy óriási, ezerfelé futó háló közepébe kerül az ember, amit lehetetlenség átszakítani, majd a vergődés miatt mozgásképtelenné tesz.

„Az osztályomon hatan vannak, akik félnek tőlem, és van egy kis titkárnő, aki mindnyájunktól fél. Van még egy ember nálam, aki nem fél senkitől, még tőlem se, és gyorsan ki is rúgnám, csak félek tőle.”

A kedvenc részem a regény utolsó fejezete volt, ahol már megszűntek a határok a valóság és a gondolat, az érzések és a józanész között. Itt bontakozik ki legjobban a tudathasadás.

Személy szerint nem tudtam eldönteni, hogy Slocum egy szimpatikus karakter-e a számomra, vagy sem.

‎”Azt mondták, sok bennem a keserűség (ami szintén normális. Több bennem a fájdalom, mint a keserűség. Az agyam valóságos tárháza a fájdalomnak, hatalmas, láthatatlan víztárolója a bánatoknak, úgy mélyül, ahogy öregszem, és folyton csak arra vár, hogy az emlékezet megcsapolja és megindítsa az áramlását. A keserűséget ki tudom adni magamból. A fájdalmat csak átélni tudom).”

Szerettem Slocum öniróniáját, azt, ahogy az elveszettségéről és a félelmeiről elmélkedik, de a másokban való hibakeresése, az erőszakossága, valamint a folytonos ítélkezés borzasztóan taszító. Mégis ezek a paradoxon jellemvonások teszik egy komplex karakterré.

Azoknak ajánlanám ezt a művet, akik szeretik a karakterközpontú regényeket, a hosszas értekezések, és akiket érdekel a pszichológia.