Novella: Kirakat ember

Még meg sem születtem, de már az egész világ látott. Csomó kép a szobámról, a megvett holmijaimról és a kerekedő anyukámról.

Még meg sem születtem, de már pénzt hoztam a szüleimnek. Későbbiekben még kifizetődőbb lett, mert a reklámcégek lecsaptak a cuki pofimra.

Bár érthető, verejtékes édesanyám épphogy életet adott nekem, már édesapámmal selfieztem hatalmas mosollyal. Jött a sok gratuláció és dicsérő komment.

Pont ezért tudom jól, mi az igazán fontos a virtuális világban. Már gyerekkoromban megtanultam az anyummal és az apummal együtt pózolni, és mosolyogni akár a legnagyobb gyászban, haragban.

Az egómat azóta itt építem, majd minduntalan várom a visszacsatolást az életemről, mégis mennyire jó irányban haladok. A tehetségemtől kezdve a hobbimig mindent a világ elé tárok, néha kicsit többet is, mint amit kellene.

A gonosz, irigy embereket a moderátoraim tiltják, a kommenteket törlik, mert tudják jól ezek visszatartó erők. Meggátolnak abban, hogy szárnyalhassak a célom felé, és teljes életet éljek.

Ezt követve értem el több százezer embert, majd lettem főállású influencer. Az irigyeket leszámítva, rakat ember szeret és imád, minden szavamat isszák. Ők azok, akik számítanak, és nekik osztom meg az életem összes pillanatát. Az új telefonomat, a méregdrága kocsimat és természetesen a márkás ruháimat. Bár olykor ezek a ruhák nem sokat takarnak, de nem érdekel, ahogy a boomerek sem, akik jönnek trollkodni a komment szekcióban. Mégis miért adnék egy félig sírban lévő, Facebook keretes vénasszony kritikájára? Némelyik helyesen sem tud írni, LOL. Hagyjanak már, ez a XXI. század, nem a középkor!

A Youtube-csatornám a legrégebbi, ahol vlogokat teszek közzé, amiket átlagosan, havi szinten tízmillióan néznek meg. Az életbölcsességeimmel bevonzom az embereket, noha nem tagadom, néha clickbait a videó. Szoktam pranket, ilyen-olyan challenget, illetve a mostani barátommal szex Q&A-t felvenni, ami általában nagy nézettségeket ér el. Egyértelmű, fogok ilyet csinálni, főleg, mert szponzorációt is kapok.

Valljuk be, az életem tökéletes, hiszen minden megvan. Pénz, csillogás, barátok és hírnév. Kell ennél több? Mondjuk az irigy kutyák nélkül jobb lenne az életem, de végül is tudom őket kezelni. Bár ők is plusz kattintás és nézettséget adnak, szóval maradjanak csak. Valahol ők is a rajongóim, ha képesek perceket elpazarolni a videóimat, a képeimet böngészve, pusztán azért, hogy valami hülyeséget odahányjanak. Szánalmasak, nem igaz? Komolyan, ők fikáznak engem, holott nekem háromszázezer követőm van Instagramon. Facebookon, pedig lassan meg lesz a félmillió like az oldalamon, az sem utolsó, több százezren vannak a csoportomban.

Mellesleg, utánam lehet csinálni, ha egyeseknek olyan nagy a pofájuk! Vajon őket képesek lennének ennyien szeretni? Ők is olyan sikeresek lennének, mint én?! Kötve hiszem, hogy valamelyiküknek lenne annyi kitartása, mint nekem!

Egyedi vagyok, kreatív és vonzó. Arról nem is beszélve, színvonalas tartalomgyártó vagyok. Főleg, amikor a véleményem osztom meg a világgal. Tudom, hihetetlen, de ilyen a kritikusok élete.

Mivel véleményvezérek közé tartozom, és a követőim többsége kíváncsiak a gondolataimra, ezért gyakran liveolok.

Ez most sincs másképp, mivel mindig adódik valami mainstream, viszont óvatosan igyekszem az összes témám megközelíteni. Muszáj kissé megfontoltnak lennem, mert máskülönben a csatornámba kerülhet. Persze, a trollok ilyenkor is betalálnak, de majd a moderátoraim rendezik a dolgot.

Elköszönök egy óra csevegés után a nézőimtől, majd abban a tudatban, hogy lekapcsoltam a kamerát, nyomban ledobálom magamról a göncöket. Lazább szerelésbe akarok bújni, így a szekrényben percekig keresgélek.

Ekkor veszem észre, figyelmetlen voltam és anyaszült meztelenül néz az internet. Felpörög a chat. Megnő a nézettség. Káromkodva visítok, a konnektorból a vezetéket vadul tépem ki.

Másnap azzal szembesülök, a Youtube törölte a csatornámat a kétmillió feliratkozással együtt.