Janne Teller - Semmi

Egy jó barátom vette karácsonyi ajándéknak, és mivel ismer, így tudja, hogy a fiataloknak szánt irodalomtól igyekszem távol tartani magam, ám mégis ezzel a könyvvel lepett meg. Jól tette, mert Janne Teller megrendítő témát helyez a középpontba, amihez felnőtt fejjel is időre volt szükségesem. Teljesen érthető, hogy miért tiltották be Dániában a Semmi című könyvét, majd későbbiekben vált kötelező olvasmánnyá.

Fülszöveg:

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”

Ezekkel a szavakkal hagyja el Pierre egy nap az iskolát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki – és maguknak – az ellenkezőjét. Egy régi pajtában gyűjtenek össze mindent, aminek van értelme. Ám először csak egy fejetlen játékbaba, egy zsoltároskönyv, régi fényképek, elszáradt rózsaszirmok gyűlnek össze – ezért a gyerekek azt találják ki, hogy mindenkinek valami számára különlegesen fontosat kell odaadnia. Olénak a bokszkesztyűjét, Hansnak a vadonatúj biciklijét, Hussainnak az imaszőnyegét… Minél nagyobb az áldozat, annál nagyobb az értelme.

Ami ártalmatlan játéknak indul, hamarosan kontrollálhatatlanná válik. Ekkor lépnek közbe a szülők és a rendőrség, no meg felbukkan a média. Csak Pierre marad flegma, akinek ezért súlyos árat kell fizetnie…

Borító:

A borítója számomra nem igazán megnyerő, de mivel tudatában voltam, hogy milyen botránykönyvnek számított, ezért el akartam olvasni.

A zöldnek ezen árnyalatát előnytelennek tartom. A grafika az tetszik, ami szépen utal a Fontos Dolgok Halmára.

A betűtípus nem tetszik, az én tekintetemet egyáltalán nem vonzotta. Legalább ebből is tanultam, hogy ne feltétlen a borító alapján ítéljek.

Történet:

A regény története és konfliktusa faék egyszerű, ugyanis az élet fontossága és a nihilizmus áll szemben. Van Pierre Anthon, aki a jövő értelmetlenségének ideológiát vallja, míg vannak az osztálytársak, akik ezt cáfolni próbálják.

A könyv erőssége a szürrealizmus, a naturalizmus, hogy mégis néhány kamasz mennyire és milyen messzire megy el, hogy bebizonyítsák, igenis az életnek van értelme. A tétek folyamatosan nőnek, egyre brutálisabb, embertelenebb cselekedetekre vetemednek, csakhogy a nihilizmus eszméit kántáló osztálytársukat megrendítsék a hitében.

El is kezdik építeni a Fontos Dolgok Halmát, amik eleinte csak tárgyakban merül ki, ám nemsokára rádöbbenek a diákok, hogy ettől többre lesz szükség. Így jutunk el a cipő leadástól egészen odáig, hogy sírt rongálnak és ez is csak az eleje.

Leghátborzongatóbb része a regénynek azontúl, hogy ezek fiatalok, és tovább gondolva ezt: mégis maga a csorda szellemiség milyen méreteket képes ölteni?

Borzasztóan depresszív és morbid, ahogy egyre inkább elmerültem a történet mondanivalójában. A könyv felétől már lelassulnak a dolgok, de kárpótolnak az explicit jelenetek, ami az áldozat hozataloknál van jelen.

Az már kevésbé tetszett, amikor be lett vonva a média, és az is egy rövid ideig szálként funkcionált, de elég keveset tett hozzá a történethez.

A könyv végére természetesen kapunk némi tanulságot és néma perceket, amikor az ember csak néz ki a fejéből azon tűnődve, hogy: mi a jó Istent olvastam el?

Üressé váltam, lerombolt, viszont ezekért a gondolatokért, amiket ébresztett bennem már megérte. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy mindenkiben más és más gondolatokat fog életre hívni, másként fogja megélni. Igazából nincs konkrét konklúzió, sem vége a történetnek.

Karakterek:

Ennél a történetnél karakterekről nem nagyon tudok beszélni, van az egyik ideológia és van a másik, amik ellentétesek egymással, csupán a gyerekek azok, akik megtestesítik ezeket az eszméket.

Ezért tartom feleslegesnek, hogy az ő komplexitásukról és dinamikájukról írjak, mert itt nem ez a lényeges.

Fogalmazás:

Itt már adódtak problémák. Az osztályból egy diák szemszögén keresztül van mesélve a történet, végig E/1-ben, viszont az író ingázott a nyolc éves diáklány és egy érett felnőtt között, ha a nyelvezetet és a gondolkodást vesszük alapul. Nem igazán sikerült eltalálni azt a tizennégy éves korosztályt beszéd és mentalitás téren.

Ami nekem zavaró volt, bár valószínűleg ez skadináv regényeknél egyfajta stílus, hogy nagyon sok a tőmondat. Nálam ez néha megakasztotta a gördülékeny olvasást, viszont a történet az vitt magával, és érdekelt, hogy mi fog kikerekedni ebből a konfliktusból.

A nyelvezete ezért is egyszerű, igazából egy kevés szókinccsel rendelkező ember kezébe adnánk még az is megérteni a történetet. Az már kérdéses lenne, hogy miként fogadná be, mert a témája az igencsak kemény.

Összességében:

A regény a hibái ellenére is tetszett, mert maga a gondolat, amit végigvezet az írónő az igenis komoly kérdéseket feszeget. Én el tudnám képzelni, hogy más országokban is beépítik a kerettantervbe, mert valóban maradandó élményt nyújt, lesújtó gondolatok együttesével. Persze, úgy, hogy a szülő, netán a tanár a diákokkal együtt olvasnánk el és dolgoznák fel a könyvet.

Több ilyesmi Young Adult regény kellene a piacra, mert ezek azok a könyvek, amik gondolkodni tanítanak meg és nem a tanuló agyába akarják beleszuszakolni, hogy mit higgyenek a világról.

Ezt a történetet igazából a felnőtteknek is tudnám ajánlani, hiszen garantáltan szélsőséges érzéseket fog kiváltani. Emiatt mindenképp kell erős lélek, nyitott gondolkodásmód. A könyv a rövidsége ellenére korántsem a letehetetlen kategória a tartalma miatt, már pedig olykor nem árt szünetet tartani, és mély lélegzetet venni.