Ákody Zsuzsa - Minden harmadik kedden

Azért döntöttem amellett, hogy ajánlót írok Ákody Zsuzsának a Minden harmadik kedden című regényéről, mert amilyen rövid, annyira merész is, amiért belemegy a tabutémákba.

Fülszöveg:

Minden ​harmadik kedden találkoznak egy diszkrét panzióban. Egy negyven körüli férjes asszony, és egy ugyancsak házas férfi. Nincs szó közöttük szerelemről, csak titkos találkákról, jóleső, a hétköznapokat elviselhetőbbé tevő szexről. Látszólag. Mert a másik idősíkban rettentő történések is fölsejlenek. Az asszonynak egy balesetben meghalt a kislánya. A férjének van egy harminc éve tartó szerelmi kapcsolata. A férj a sokszor depresszióba eső feleségét egy pszichológusnőhöz küldi. Ám sok-sok mély beszélgetés után itt éri a legsúlyosabb csalódás… Pontosan azt akarja, amit csinálnak. Azt akarja, hogy háromhetente találkozzanak, szeretkezzenek, beszélgessenek, aztán a következő alkalomig éljenek úgy, mintha a másik nem is létezne. Ezért nem hajlandó a két találkozás közötti időben üzenetekkel, telefonhívásokkal életben tartani a kapcsolatukat. Ha a randevúk közötti időben nem keresik egymást, megmarad a távolság, s ettől minden újabb alkalom olyan, mintha az első volna. Megmarad az élmény frissessége, a partner újszerűsége, és nem kell attól tartania, hogy kiszolgáltatottjává válik az érzéseinek, vagy a másik érzelmei kötik gúzsba. Nikolett arra gondolt, ez akár érdekes játék is lehetne, ha ő játszhatná, s nem vele játszanák.

„– Megriadtál – nyugtázta Nikolett a férfi arcára kiülő meghökkenést. – Próbálsz úgy tenni, mintha nem, de én tudom, hogy igen. Nincs mitől félned, nem akarom, hogy szeress, elég, ha én szeretlek. Nem szerelemmel szeretlek, az egy másfajta érzés, nincs sok köze ahhoz, amit érzek. A szerelem lehet önző, a szeretet sosem az.”

A könyv alapját a hűtlenség adja, ugyanis két házas ember viszonyáról szól. Nikolett és Zoltán elkezdenek találkozgatni, majd lassan megnyílnak egymásnak.

A jelen és a múlt váltakozik, és főleg az utóbbi feltárásával mélyebb betekintést kaphatunk a karakterek lelkivilágába. 

A két főhős között a dinamika működik, hiszen idővel érződik, mégis miként alakul át egy laza, csak szexen alapuló viszony, konkrétan bizalmas kötelékké. Ezért is elengedhetetlen a karakterek gondolatainak, érzéseinek részletesebb ábrázolása.

„A vallomás megalázó az egyik, és kellemetlen a másik fél számára. Aki gyón, csak addig érzi jól magát, amíg a gyónása tart. Utána rögtön ráeszmél, hogy kiadta magát, s emiatt szégyenérzet tölti el.”

Zoltán története a számomra durvább volt, ugyanis gyerekkorában megrontották, ráadásul egy nő tette. Amellett, hogy ez megrázott, azért tetszett ez a felállás, mert nem sűrűn olvasok olyanról, hogy egy nőnek pedofil hajlama van. Voltaképpen Zoltán ezt képtelen feldolgozni.

Nikolett oldaláról a hűtlenség és a férjétől való elhidegülés volt kifejezetten érdekes. Ezt az írónő nagyon jól megírta. Maga a történetszál pont azért gyomorforgató, mert Nikolettet végig hülyének nézi a férje, valamint a pszichológusa. Bár nem véletlenül, megvan rá a személyes okuk.

A regény vége nyitott, ezért az olvasóban felvetődhetnek komolyabb kérdések és gondolatok, hiszen ez a történet remekül rámutat arra, hogy semmi sem fekete és fehér.

Azoknak ajánlom, akiknek esetleg nincs idejük hosszabb regényeket olvasni, de vágynak némi kikapcsolódásra és gondolkozásra.