Dági Rebeka - Please don't touch me

A mostani kritikám alanya Dági Rebekától a Please don't touch me. Az LMBTQ-val foglalkozó történetekben és regényekben is sűrűn csalódtam, és ez most sem volt másképp, ám ezúttal ez a csalódás kellemes volt.

Fülszöveg: 

Ari húsz éves. A középiskola elvégzése után egyből munkába állt egy Henry's Pub nevű kocsmában, ahol jelenleg is dolgozik. Minden éjszakát itt tölt a vendégekkel flörtölve és a munkatársaival, Inarival és Liljával viccelődve, kellő szarkazmussal állva bármilyen helyzethez. Mélyen belül azonban utálja az egész helyzetet és csak arra vár, hogy valaki kimentse őt egyhangúvá vált életéből. Lauri tizenkilenc éves, még csak most fejezte be a középiskolát, szeptembertől pedig a Tamperei Egyetem padjait fogja koptatni, ahol társadalomtudományt fog tanulni. Addig azonban még van pár hónapja, ő pedig elhatározta, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Elhatározta, hogy leküzd mindent, ami a múltban történt vele, leküzdi az érintésektől való rettegését és megpróbál élni egy kicsit. Vajon mi sül ki abból, ha ennek a két fiúnak az útjai keresztezik egymást?

Történet és annak felépítése:

A helyszín Finnország, ahol Ari munkanapjával indítunk. Nemsokára felbukkan a második főszereplőnk, Lauri. A pultos egyből lecsap a számára vonzó férfira, és itt kicsit fent akadtam a történéseken. Ez kissé valóságtól elrugaszkodottnak éreztem, hiszen a homoszexualitás, mint olyan, azért nehezen vállalnak fel az emberek, illetve Laurit régebben nem ismerte a főhős. Ari helyében én tartottam volna a végkifejlettől, mert mégis csak vannak homofóbok. Az is életidegennek hatott, hogy hiába volt Lauri elutasító ugyanúgy tepert Ari. Ha a főhős lettem volna, akkor elbizonytalanodtam volna, hogy egyáltalán meleg vagy biszexuális-e Lauri, és én felhagytam volna a flörtöléssel. 

A további fejezetek lassabbak, inkább a karaktereken volt a hangsúly, amit én értékeltem. Szerencsére a két főhős nem a szokványos sztereotípiákra épít, mert halálom, amikor egy meleg karakter túlságosan feminim.

Ari lazasága, szeleburdisága egyszerűen szeretni való. Képtelenség rá haragudni. A legjobban mégis az a rész fogott meg, amikor egy komolyabb oldalát mutatta meg. 

Ám akivel igazán szimpatizálni tudtam az Lauri. Annyira bezárkózott és rejtélyes, de nem a megszokott módon. Egyszerűen tetszett a karakter úgy, ahogy van. 

Ugyan a karakterek mélyebb bemutatása miatt egyeseknek vontatottabb lehet, viszont engem különösebben nem zavart. 

Az első három fejezetre lehet mondani, hogy lassú, viszont utána, a következő részekben kezd értelmet nyerni a cím. Nagyon tetszett a felvezetés, és a negyedik, valamint ötödik fejezet mindenképp felkeltette az érdeklődésem. Szépen el lett húzva az ember orra előtt az a bizonyos mézesmadzag.

Fogalmazás:

Maga a stílus az nekem tetszik. A fogalmazásból adódóan érződik, hogy a két főszereplő erős kontrasztban van jellemileg, gondolkodásban. Ez jól lett érzékeltetve. A másik dolog, amit ki szeretnék emelni, hogy számomra néhol zavaró volt a cselekmény halmozás. Ez az első fejezetnél volt jelen, amikor Ari szemszögén keresztül lett bemutatva egy átlagos hétköznap. Annál a résznél el tudtam volna képzelni, hogy egy-egy cselekményhez helyszínleírást párosítunk. Itt is találkoztam a túl sok mondatrészből álló megfogalmazással, amit számomra fárasztó olvasni. 

Esetleges negatívumnak tudnám felhozni, hogy néhol indokolatlannak éreztem a káromkodást.

Ami viszont ismételten egy pozitívum az pedig a helyszínleírások. Nagyon tetszett, ahogy be lett mutatva Finnország. Ugyan a slice of life távol áll tőlem, mert vontatottnak tartom, viszont jól bele lett csempészve a különböző információ. Ilyennek tartom azt a részt, amikor Ari otthon volt és kitért a zenekarokra, finn műsorokra. Ez nekem élővé és valóságossá tette a szöveget, mintha ott lennék én is.

Egyéb:

Van lehetőség a két főhősben, mert nem sztereotipikusak. Az LMBTQ mellett más kényesebb, komolyabb témákat is feszeget, de sajnos, egyelőre felszínesen tudom ezt megítélni. A csúcspontnál hagytam abba az olvasást.

Megmondom őszintén a fülszöveg különösebben nem fogott meg. Többször láttam a csoportokban hirdetve, de nem éreztem késztetést, így örülök, hogy végül rávettem magam az elolvasására. 

A történet linkje: Please don't touch me