Személyi kultusz az irodalomban és azontúl

Az internetnek hála az információáramlás fel van gyorsulva, így bárki könnyedén hozzáfér a tudáshoz és a tudatlansághoz egyaránt. Ennek az amúgy is képlékeny világnak még nagyobb táptalajt ad a különböző közösségi oldalak, szociális média. 

Napjainkban ezért lehetnek semmitmondó influenszerek (néhány példa: Farkas Timi, Dezső Bence, de legyen, mondok idősebbeket is, Ördög Nóra, Kasza Tibi), akik csupán reklámfelületek és egy adott összegért az életüket is kiárusítják. Mégis ki ne lélegezne együtt egy olyan emberrel, aki az életének minden mozzanatát megosztja velünk, pusztán átjárja a marketing dögszaga? Szívecskék, lájkok, fanatizmus, ez a XXI. század.

A mai bestseller írók többségénél is ezt vettem észre. Tetszelgés, bájolgás és a legyőzhetetlennek tűnő marketing. 

Manapság nem a tehetség számít, hiszen akkor az irodalom (lehet akár szórakoztató, akár szép) korántsem haladna a sötétség felé. Azok jutnak hírnévhez, akiknek egy cseppnyi önálló gondolatuk sincs, autoritásuk halott és meg akarnak felelni a mai trendeknek. Ilyen az amerikai álom hajszolása, a sablon történetek és karakterek. Olyan regények ezek, amikből, ha egyet olvastál, akkor az összeset olvastad. 

Az emberek mégis képesek újra és újra ugyanazt a regényt olvasni, ahol csupán a szereplők neve, a helyszín és itt-ott a történet változott. Az én elméletem alapján van pár szakasz, hogy egy olvasóból miként öljék ki a kritikus látásmódot.

A véleményem teljesen szubjektív, ezért nem kell nekem támadni, viszont pro-kontra vitának örülnék.

1. fázis: amikor ugyanazzal a reklámmal találkozol a közösségi és egyéb oldalakon. Ha érdekel, ha nem, akkor is benned van, hogy minimális figyelmet szentelj ennek a hullámnak.
2. fázis: rákeresel, mégis mi ez a világot megváltó mű. Legelőször moly.hu-n vagy az író közösségi oldalán tájékozódsz. A sok pozitív visszajelzés láttán és az író aktivitása miatt lehetséges, hogy tovább érdekelődsz.
3. fázis: elolvasod a könyvet és vagy valóban tetszett vagy egyszerűen beállsz a sorba, hiszen mainstream. Ritka az a blogger, olvasó, aki konkrétan le meri írni, hogy miért nem tetszett az adott könyv.
4. fázis: az író oldalát folyamatosan követni kezded, ahol folyton aktív és ontja magából a "szeretetet", a "szívecskéket", de olyan szinten, hogy Kozsó büszkén adná át a Nyál-díjat. (Valaki magyarázza már el nekem, hogy lehet vadidegen embereket szeretni? Sose értettem. Bár tény, az olvasók pénzét lehet szeretni.)
5. fázis: ha a szeretett íródról bárki bármiféle negatívumot ír, annak neki kell támadni, mintha a szerző képtelen lenne megvédeni magát és feldolgozni a kritikát, rosszabb esetben a pocskondiázást.

Ami a legszomorúbb az egészben, hogy a jelenlegi társadalmunknak alacsony az ingerküszöbe. A politikai korrettség az elsődleges, ezért egyszerűbb mindig a fejünket a homokba dugni. Ez az írókra is igaz. Nem sűrűn találkozom olyannal, aki hitelesen leírja Magyarországon tomboló helyzetet, inkább Amerikában, netán egyéb helyszínen játszódó regények élveznek előnyt. 

Ez utóbbi a szórakoztató irodalomra jellemző, ahol szándékosan maradnak meg a felszín kapargatásnál, a Szabó Péter-féle közhelyeknél és a totális általánosításnál. 

Számomra az az igazi író, aki vállalja a gondolatait, megszólal politikai, társadalmi problémákban és nem az amerikai álmot akarja nekem eladni négyezer forintért.

Engem az erotikus vonal érdekel jobban, viszont ebben a zsánerben elenyésző, hogy bármi ilyesmit közölni szeretnének. Az író az oldalán sem szándékozik komoly témákba belemenni, hanem megy a nyalizás, a jópofizás az olvasók felé. Ezer fotó a mosolygós szerzőről, háttérben olykor befigyel a Maserati, ha nem épp a magamutogatás van előtérben, akkor rendeld meg a könyvét, mert akciós.

Mindeközben az írók között ugyanúgy egymás ajnározása folyik, hiszen ezáltal promótálják a regényeiket. Egymáson másznak fel.

A szórakozásra vágyó olvasók bólogató kutyaként helyeselnek az összes közhellyel, várják az újabb regényt és bármit elfogyasztanak az adott szerzőtől. Itt nemcsak a könyvekre gondolok, hanem naptár, bögre, póló, táska, akármi, ami az ő "brandjük".

Ennek a legalja az, amikor az író maga uszítja rá az olvasóit a negatív kommentelőre, mert az egójába mertek taposni. Mostanra már erre is képesek.

"Írj jobbat!", "Minek olvastad el, ha szar?!", "Te vagy a gagyi!", "Szánalmas életed lehet, hogy ilyeneket írsz.", és társai. 

Ez csupán néhány, amivel találkoztam, de végtelenségig lehetne sorolni.

A kiadó hibája, hogy elhiteti egyes szerzőkkel milyen egyediek és megváltóak, holott például az erotikus irodalomnál legtöbbször egy bevált receptre építkeznek (ez szerintem több zsánerről is elmondható).

Mindig felmérik a könyvpiacot, mégis mire lenne igény és sikerült olyannyira lezülleszteni a magyar olvasóközönség igényeit is, hogy a Szürke Ötven Árnyalatért élnek-halnak, de ott van akár a Twilight, másik nagy Antikrisztus a számomra a Szólíts a neveden, hiszen mindegyik könyv egy torzképet fest az adott párkapcsolatról, társadalmi problémáról, szexuális devianciáról és nemi orientációról. 

A lezüllesztés nemcsak az irodalom világában van jelen, hiszen a média, a pénz és a reklám folyton tesz róla, hogy más művészeti ágak (zeneipar, filmipar, stb.) is áldozatul essenek, valamint kiaknázzák a Youtube-ban, az Instagram-ban rejlő lehetőségeket, és ebből adódóan tele legyen tinicelebekkel a platform, akik személyi kultuszt építenek ki tizenvalahány évesen. Így ha nem is a felnőttek a célközönség, akkor a fiatalabb korosztályt is tegyük fanatikussá (jó példa lehet ide a Középsuli című szenny).

Ez a világ betegsége, a képlékenység, és szinte visszafordíthatatlannak tűnik ez a kór. Nem kell tehetség, sem önálló gondolat. Felesleges az értéket adó produktum, ha úgyis magadat adod el az embereknek. Téged szeressenek és kövessenek, ne az eszmeiségeddel szimpatizáljanak... Mi azt a mosolygós, életvidám személyt akarjuk sokadjára is, hogy elhitesd milyen jólelkű vagy, mennyire komolyak a szavaid és milyen nagy értéket képviselsz. Imádjanak téged, és ehhez csak egy ártatlan (olybá erőltetett) mosolyra van szükség, némi szabadidőre, szponzorokra, reklámra és minden megtérül.

Maga a konklúzió az, hogy nincs új a nap alatt. A vallási és a politikai fanatizmus mellé emelkedett a fogyasztásból eredő fanatizmus. Ez a mi társadalmunk, egy önpusztító, fogyasztói társadalom.

Engedd, hogy a trendek és a nárcisztikus, exhibicionista személyek irányítsanak, mintha felsőbbrendű lények lennének!